Category Archives: Beszámolók/Reports

Őszi nemzetközi találkozó 2022.11.5.-én

MEGHÍVÓ

 

A   MAGYARORSZÁGI SÖRCIKKGYŰJTŐ KLUB    40. gyűjtőtalálkozójára

Helyszín: LEGENDA SÖRFŐZDE CENTRUM,  1163 Budapest, KÖVIRÓZSA U. 8/C. Időpont: 2022. November 5., szombat,  8.00 – 14 óra között.

Megközelíthető:  a) busszal metró Örs vezér téri állomásánál az Árkád előtti megállótól a 44, vagy 45 számú buszokkal a Lándzsa u.-i megállóig (4.megálló), majd jobbra be a Gyöngyhalász u.-ba, neki a Pósa Lajos u.-nak, ott jobbra, 1.sarkon balra a Bem apó.u.-ba, a végén a parkoló+kapu+Legenda épülete.

b) autóval az Örs vezér tértől kifelé a Veres Péter úton a (Dömsödi u. után) jobbra be a Sárgarózsa u.-ba, balra 2.a  Kövirózsa u., végén sorompó, utána a „Legenda”-táblát követve balra, parkoló+Legenda épülete.

https://goo.gl/maps/zHBTGFsHHWs

Belépő: A belépés klubtagoknak és kísérőknek ingyenes. Minden más érdeklődőnek 300,- Ft. Asztalfoglalás előzetes jelentkezés alapján, jelentkezési sorrendben.A foglalás klubtagok részére ingyenes, mindenki másnak 300,- Ft /asztal.                                                                                                                              Parkolás: az épület előtt, vagy a hátsó bejárat előtti  parkolóban, megközelítés a fentiek szerint. Asztalfoglalás, további információ: Bölöny József, 30/941 0541; jocobolony@t-online.hu

12 FÉLE CSAPOLT  SÖR  - MELEG ÉTELEK -  FŐZDELÁTOGATÁS

VÉGET ÉRT A 25. TALÁLKOZÓ – 2014.11.8.du.-valamikor

VÉGET ÉRT A 25. TALÁLKOZÓ

Köszönet minden hősnek, aki legyőzve távolságot, szombati lustaságot, közlekedési anomáliát, hurcolta szatyortól kamionnyiig terjedő rakományát, és jött. Minden idők (egyik) legjobb találkozójáról szóltat a dicsőítő ének: a látogatottság kimagasló, a csere-felhozatal bőséges, az új arcok megjelenése örvendetes volt – nem beszélve a sok régi bútordarabról. Nemzetköziségben is fejlődtünk, újabb szomszéd országbeli helységekből érkeztek hasonszőrű társak. A lelkes önkéntes Sallai Dréherpé jóvoltából megérkezett a csapoló+hozzávalók, működött a kancellária, (….) és folyt a sör (na jó, csurgott) a poharakba, RIZMAJERi minőségben. Annyira belefeledkeztünk a társas tevékenységbe, hogy a végén a közös tabló elmaradt – igaz, semmiféle optikával ennyien nem fértünk volna rá egy képre. Sebaj, majd a 2×25.=50.találka alkalmából.                                                                                                                              Nagyszerűen lett időzítve a klubtagok részére az exkluzív túra a rövidesen megnyíló Monyó- MBC sörfőzde ígéretes termeiben, ami Szarka Gyula  ötlete és szervezése volt.
A végszót követő oszolj idején ki-ki avval távozott, hogy mi mindenre nem futotta e röpke pár órában – és ez adja az esemény savát-borsát, meg az ösztönzést a legközelebbire.Másnaptól szélesvásznon a képernyőkön sok elkapott pillanatkép, mind közül kimagaslón Szép Gáboréi.

Tavasszal újra ! (kovács andrás)

SÖRÖS CUCCOK VÁSÁRA A DREHERBEN

Lezajlott az  egyesület 19. találkozója november 12.-én, s megint elmondható: újra rekordot döntött az érdeklődők száma.

A Dreher Sörgyárak Zrt. jóvoltából  sosem látott tágas helyszinen, a gyár nagy előadótermében  találkoztak a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Egyesület tagjai és más érdeklődők a 2011.év őszi csúcseseményén.

Ilyen happening még sosem zajlott sörüzemi körülmények között, így szokni kellett a helyi módit –regisztrálás a kapuban, gyerekeknek nincs bemenés apával -, amibe viszont a négy fajta sörrel vendégelés  is beletartozott. A vendéglátók mindezen kívül még bőségesen elárasztották a sörös vadászokat mindenféle történelmi tárggyal, ami a gyűjtőknek nyálcsorgató: negyven évvel ezelőtti címkékkel, alátétekkel, dobozokkal, és korabeli ajándéktárgyakkal.

A reggel nyolckor kezdődő berendezkedést követően hamar benépesült a jókora helység, ki-ki lihegve vonszolta föl málháját, több dobozgyűjtő gondolt arra, hogy áttér címkére… A klub tagjain kívül feltűnően sok vendég érkezett, a magyar mellett lengyel, szlovák, német szó is hallatszott innen-onnan. Beindult az élet, a lelkes gyűjtők rávetették magukat egymás kincseire, díszes, száz éves üvegek, féltve őrzött, kissé fakó címkék, színes kupakok, alátétek, naptárak, képeslapok garmadái tornyosultak az asztalokon, és kutató tekintetek sasolták  a még megkaparítandó értékes darabokat.

A kavargás egyre nőtt, midőn tíz órakor a Dreher részéről Fertetics Mandy fenntartható fejlődés-vezető köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően az egyesület életének ünnepi pillanata érkezett el el, átadásra került „Az év gyűjtője „ –cím, majd újra eltűntek a kutató fejek a dobozok, albumok mélyén, hogy ki-ki bővítse a maga halmazát. Az anyag nem vész el, csak egy másik asztalra kerül, ahogy azt az effajta népség credoja tartja.

A vendéglátók kihelyezték közprédának azt a konténernyi öreg sörösdoboz-hegyet, amelyről aligha lehetett elképzelni, hogy elfogyasztja e sáskahad – két óra múlva mutatóba sem maradt belőle.

Zajlott a szerencse megkísértése apró szelvények útján, a tombola tárgyainak javát szintúgy a bőkezű sörgyáriak juttatták a pultra. A lankadatlan dúló csere-bere rohamai között olykor a csaphoz lépett valaki, hogy egy hétfői, vagy csütörtöki ebédjegyet beáldozzon korsó sörért: ugyan, milyen lenne mára az a hétfői főzelék, feltéttel ?  Dél multával többek a történelem nyomába eredtek, indulván a gyár múzeumába szervezett túrára.

A rajcsúr a piaci parketton a tetőfokára hágott, vakuk villantak, újságírók, tévé-stáb, érdeklődők, új fiúk, lelkes pártoló feleségek színes keveréke áramlott-morajlott. Az elégedettség hangjai töltötték meg a termet. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a délután két órás záráskor valósággal kisöprűzni kellett a nem lankadó gyűjtőket – akiket az eddigre teljesen leszívott sörkészlet sem tántorított volna el a maradástól.

Abban viszont mind egyet értettek, hogy ilyen jó helyen, ily sikeres  találkozón még aligha vettek részt. Köszönet érte.

Kovács András

ez a reklám helye

nagycsoportosok

 

 

 

 

 

 

A 10. ÉV MEGÜNNEPELTETETT

A  10. ÉV  MEGÜNNEPELTETETT

2011.júliusának első hétvégéjén félszázan gyűltünk össze az alapítás egykori helyszínén, Kőszegen: a tettes mindig visszatér.

Nem is akárhogy , csinnadrattával, zászlóval, autók konvojával, és általában, mindenből a legtöbbel, legnagyobbal. A hosszas előkészületek során ki lett tervelve az elszállásolás – a csak minekünk szolgáló kollégiumban, árnyas fák között, tűzrakó-hellyel, focipályával, miegyébbel -, az etetés: bográcstól a műanyag kanálig, vágódeszkától a szemeteszsákig mindent hoz  -, az itatás, szerényen két hordó csapolt sörrel, mellé hetven üveg literessel, valamint a pénteken estétől vasárnap délelőttig ott lévők  szórakoztatása, ha akarták, ha nem….

Az első estén  érkezők az út porát a beharangozott csapoltból kívánták volna lemosni – ám a szervezői mindenre gondolás eggyel nem számolt: hogy hosszabbítóra szükség lehet ehhez. Órákig Kopasz Sanyiék önzetlenül fölajánlott dobozos (milyen más, az ő esetükben ?)   söre – meg az egész vasi szekció hősi helytállása: kiegészítés Bölöny úr jóvoltából - mentette meg sokak életét a szomjhaláltól. Aztán került fél kilométer villanymadzag, mire a nap lement, s a világ ismét gömbölyűvé alakult. Belecsapott a húrokba közben a Németh Tomi által meghívott tangóharmonika-virtuóz, aki a komplett zeneirodalmat eljátszotta, bármilyen hangfekvésben – kivéve azt az egyet, amit Horváth Jani szeretett volna hallani tőle. Mindeközben a vadászatra induló horda-férfiak és a táplálékról gondoskodó horda-asszonyok jóvoltából a kertben tűzön sült a sütnivaló. Ennyi kellem befogadásához idő kell, nem is kapkodták el társaink, az utója hajnali háromra emlékszik, mint a visszavonulás időpontjára.

A szombati délelőtt időjárása eleinte kétségeket támasztott a szabadtéri programokat illetően, de aztán szerencsére jóra fordult minden. Érkeztek az aznapiak, és ébredeztek a másnapiak. Indításnak lebilincselő aktus zajlott, mindenki kapott csuklópántot, amely nélkül manapság nincs valamire való esemény, mint például társasházi közgyűlés, vagy halotti tor, itt az elbitangoltak városszerte megtalálásában, összeszedésében gondoltam hasznosnak.  A tágas ebédlőben ádáz cserebere kezdődött,  a gyűjtők néhány órára kiestek térből-időből, s fejük albumokba meg dobozokba merült el. Előkerült Patyik Krisztián meglepetése is: a klub emblémáját hordozó molinó. Igazán nemes tett volt tőle.

Kiköltözünk ! Ez volt a jelszó,  melyre asztal, székek, sörcsap, hifi-cucc indultak az udvarra. Kezdetét vette az ünnepélyes köszöntő, amelyben méltatásra került az alapítók érdeme, majd az akkori atyák tizenegy főjéből a nap folyamán jelen lévő tizek lettek szólítva, hogy mindőjük átvegye a névbetűivel ellátott korsót, rajta a jubileumi címkével, s mellé még az ünnepi kitűzőt. A meglepődés és rácsodálkozás után e korsók megáldása zajlott.

Végre kerülhetett is valami a füles hat decisekbe – nem tévedés, ilyen különlegesség ez -, és a tagok átvehették a jubileumi címkét ( elkészíttetése Bölöny Jocó érdeme), valamint a mindenki elől eddig titkolt újabb alkalmi kincset, a szintén ez alkalomra gyártott  alátétet, melynek Zámbó Jimmy a kivitelezője (ezen kincsekből minden, tagdíjat fizetett társunk kapni fog). Az ingyenes példányokon kívül lehetett még vásárolni, valamint kapható volt Erdélyi Tomi cd-re mentett klubtörténelme – nyersanyag-áron, ahogy a többi portéka is -, továbbá a literes, ünnepi emblémás sörös flakonból szintén. Mindezt árulta-könyvelte a harminchat órán át szünet nélkül dolgozó kasszirnőnk, Hantos Erzsi, alkalmi segédekkel.

Az ebédkészítés előjelei elébb füstben, majdan illatokban váltak ígéretesekké, addig viszont instant zsíros kenyér került tálcákra az éltető-etető hölgykar révén. Eztán a szellem dolgoztatott meg, indult a vetélkedő. Három szenior (manapság így illik nevezni a munkaképes kor felső határa táján és túl lévőket) mögött sorakozott föl nemre-korra tekintet nélkül mindenki, s ádáz agymunkával koncentráltak a válaszokra társaink. Közben hölgyek csapolásban, urak az eredmény gyors lehajtásában vetélkedtek – látványosra sikeredett. Az eredményhirdetés taps, összeborulás és nagy tétel vitriolos megjegyzés kísérte.

Mindezek mellett sűrűn jártak a csapra a jelen lévők,  leszámítva azt a röpke fél órát, amíg ivó edényük a korsó-szépségversenyen vett részt: a szépen agyusztált, ünnepire sminkelt objektek fölsorakoztak sorszámozva, s várták a nagyközönség szavazatait. Az eredményhirdetést nem kevés zajos ünneplés és jelzés értékű ellendemonstráció követte: Kovács Flóri megfejthetetlen stílusú, népiesch  formavilágra hajazó  üvegbögréje vitte el a pálmát…..nem elég messzire.                                                                                                                                    Asztal-vonat indult ki a kondérok köré pár esőcseppel kísérve, hogy a Kóbor- duó és Bölöny József (+segítő kezek) munkájának gyümölcsét végre fölfalják. A remekbe sikeredett gulyás legnagyobb dicsérete az azonnali elfogyás, de sokan verbálisan is rásegítettek a szakácsok önérzetére.

Zajlott az élet tovább, eljött a foci ideje. A pályán unottan gurigázó helyi srácok személyében kemény ellenfelet kapott teljesen spontán összeálló csapatunk, melynek fő erősségei voltak Németh Tamás (kapuban és támadásban egyként), Németh Balázs, a gólzsák, Erdélyi Tamás (pláne, ha még futni is tudott volna), Kelsch Robi szintén kétéltű. A mieink elkövették azt a hibát, hogy a tizenöt évesek ellen  küzdve belementek a tíz gólig tartó derbi-hosszba, ami a nap megpróbáltatásait figyelembe véve  kockázatos dolog volt. Ehhez képest  hajszállal, 10:9 –re győztek az ifjak – viszont ott helyben megalakult a Sörcikgyűjtő FC, mely jövőre indul a rangosabb világküzdelmeken. Megint gazdagodtunk valamivel, néhány társunkat újabb arcukról ismervén meg. Öt év múlva talán vitorlásversenyt rendezünk.                                                                        Ekkorra végre megérkezett az első számú díszvendég, Horváth István, a klubalapító, aki nélkül eme eseményre sem került volna sor. Népes csoport vette körbe, órákig folyt a szó, a múlt idézése: megkapó látvány volt.

A nap lemenni készült, midőn hírnökök szóltak pihegve: konganak a hordók, terhüket vesztvén, istenem, csupán nyolcvan liternyi fért beléjük. Folytatódott a csomagolt árukkal, amelyből, mert a klubtag óvatos, vagy csupán ismeri magát, a hetven flakon „központi ellátmány” mellett, még kinek-kinek megvolt a saját betevője. Riadalom tehát nem támadt.

Ez idő tájt nézőket vonzott az újabb labdarúgó torna, amelyen hölgyek és gyerkőcök igyekeztek a bőrt a kapuk felé irányítani. Kóbor Adrienn itt végre káprázatos alakításával igazolhatta, hogy befért volna a nagypályás hímsoviniszták közé.

A sötétedés beálltával kezdett tetőzni a hangulat, a fölkerült pulóverek nem zavarták ezt. Szólt a zene, s idővel a külső fűtés mellé akadt belső, többek közt a klubunk doyenje, Benkó Józsi bácsi, valamint Hérán József s mások  által küldött-hozott törköly és egyéb gyümölcs-tömörítmények révén. Németh Balázs újabb meglepetéssel állott elő (délben  egy sátortetővel lépett be): színes kínai lampionokat osztott, amelyek hőlégballon módjára az alájuk kötött mécses lángja hevétől a sötét égbe szálltak, s ringtak el az univerzumba – kicsik-nagyok egyként nyakuk tekerve hosszan bámulták. Egy spontán kórus Cseh Tamás emlékének adózott profi módon, odébb történetek hangzottak, vidámság, kötetlenség, virslisütés éjjel.

A vasárnapi reggelen első gondolatom vala: mi maradhatott  az udvaron éjjel, eldobott poharak, üvegek, szalvéták, székek !  A rettenetes vízióhoz képest tökéletes rend és tisztaság fogadott odakünn, s mindezt –mások mellett – azok is tették, akik reggel hétig le sem feküdtek – hát ilyen szívós fajta a sörcikkgyűjtő. Nem kevésbé érdemel tiszteletet az ugyanekkor dolgozni kezdő Hantos-Erdélyi duó, akik a korán induló (ki haza, ki ágyba) néhányak kedvéért már nekikezdtek az élvezetek árának forintokra fordításához, s dacolva a látási nehézségeikkel, osztottak-szoroztak, számlák kupacán rágva át magukat.

Ember nem volt, aki ne adott volna hangot örömének, amiért eljött erre a nagy eseményre. És olyan sem, aki ne tett volna hozzá valamit ehhez az igazán  alkalomhoz illő  ünnepléshez. A legnagyobb elismerés aznap este ért: Horváth Pista ex-elnök felhívott, újra hálálkodva és álmélkodva a köztünk tapasztaltakért-kapottakért, s hogy elmondja, több év szünet után most újból közénk kell állnia.

 

Kovács András

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FŐZDEFESZT 2011.


-beszámolók és utóhang

 

„Vannak emberek, akik kicsit túlreagálják az őket ért kellemetlenségeket. Csak azért, mert szeretik a különleges söröket, de Magyarországon alig kapnak olyat, inkább csak a nagy sörgyárak egyentermékeit mindenhol, már mindjárt főzdét rendeznek be a pincében, külföldre járnak, heteken át túrják az internetet, és zaklatják a Kertészeti Egyetem söripari tanszékét információért, aztán meg főznek, kevernek, erjesztenek, felsőt méghozzá, mert új ízeket akarnak a kis telhetetlenek. Utána meg odaviszik a város közepére, hogy mi is kóstoljuk meg jól, mert szerintük mi is akarunk új ízeket, meg különlegességeket.Mint kiderült, ezt eléggé jól gondolták.

A Főzdefeszt, az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál úgy kezdte, hogy azonnal kinőtte saját magát. A Mikszáth téren az első percektől kezdve lépni alig lehetett, és ez így is maradt egészen zárásig. Nagy cucc, gondolhatnánk, a tér, a jó idő, meg egy csomó sörcsap a világ legjobb embermágnese. Ez rendben is van, de mégiscsak nagy siker ez, hiszen itt sokkal nagyobb volt a tét, ugyanis: „„Az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál célja, hogy reflektorfénybe állítsa a lassan ismét magára találó hazai sörfõzést, és egy hétvégére összehozza a fogyasztókat, a kocsmárosokat és a sörfőzőket, hogy kóstoljanak és beszélgessenek, és szövetkezzenek a magyar sör jövője érdekében.””

Ugyanis forrongás van ám sörfronton is…… Lassan kiderül, hogy van sörélet a nonstop közért előtti könyöklőn túl. Mi az hogy van; ahogy a borok is ezerféle arcot mutatnak szőlőfajtától, termőhelytől, technológiától függően, úgy a sörök skálája is sokkal szélesebb az általunk ismertnél. Az egy dolog, hogy hányféle, egymástól nagyon különböző fajta létezik, kezdve a jól ismert világos söröktől egészen az angol krémes, sötétbarna stout-okig, de az, hogy milyen malátát, milyen komlót használok, milyen ütemben főzöm a sörlevet, mikor teszem bele a hozzávalókat, ugyanazon a típuson belül komoly különbségeket tud produkálni.

Művészet ez kérem, és becsülendő, hogy vannak az országban annyian főzőemberek, akikből össze lehet hozni egy fesztiválnyit, már csak azért is, mert ha tételezzük fel, hobbiborászkodni akar az ember, legalább az alapanyag helyben van, mert szőlő az terem szinte mindenhol. De a sörösök minden alapanyagot szinte kizárólag külföldről tudnak csak beszerezni, plusz logisztika, plusz lutri, plusz nyűg. Plusz kiadás.

Mentem is a térre, egyrészt jó söröket inni, másrészt kiművelni magam folyékonykenyérileg, hogy szélesedjen az én látóköröm, és legyek én rettenet tudatos sörfogyasztó, hogy aztán tudjak élvezni, szívből, igazán.

Keserédes tapasztalatokkal tértem meg ám én. A fesztivál szerintem egyrészt kiválóan sikerült, hiszen agyonhirdetés nélkül összehozott több ezer embert, akik legalább ebben a két napban nem tömegsöröket ittak, és talán meg is jegyezték egy-két főzde nevét. A főzdék mindenképp jól jártak, komoly forgalom, jó reklám. De a fenti idézetben említett cél, amit a Főzdefeszt honlapjáról szedtem le, hozzátéve még azt is, hogy: „Kulcskérdés a személyes jelenlét, ezért ragaszkodtunk hozzá, hogy a sörfőzők személyesen mutassák be a söreiket.” az bizony vastagon nem jött, nem is jöhetett össze. Nem mondom, hogy a csapoló pultoslányok mellett nem volt egy-két érdekes fazon, akinek lehet, hogy volt valami köze az éppen ott csapolt sörhöz, de miután nyilván az első két órában teniszkönyököt kaptak a folyamatos csapolástól, merthogy ötven méteresnél rövidebb sort egyszer sem láttam, a „mitadhatok” és a pontos összeg bemondásán kívül minden egyéb kommunikáció esélytelen volt. Aki lett volna olyan bátor, hogy kérdez, azt a mögötte állók a húsz perc sorban állás után biztos, hogy elevenen tépik szét. Amivel csak az a baj, hogy a buli ugyan jó volt, de a nagy többség csak arra fog emlékezni pár hét, hónap múlva, hogy ja, volt az a Mikszáth téri fesztivál, és ott ittam valami furcsát, de finomat. Hogy az milyen sör volt, melyik főzdéből, fogalma nem lesz. Pedig most még bizony ott tart a magyar sörkultúra, hogy igazából azt sem tudjuk, hogy világos és barna sörön kívül létezik más is, és amíg nem tudjuk, vágyni sem tudunk rá, pedig kellene, mert szorgos és tehetséges kezek már gyártják.

Értem ám én, hogy nehéz ez. Feltételezem nem számítottak arra a szervezők, hogy ekkora érdeklődés lesz, és egy sörfesztivál helyszínválasztás szempontjából sokkal macerásabb. Egy borfesztivál egy standjára elég egy borhűtő, sörfesztivál esetében csapot kell telepíteni, szénsavpalackostul, hűtőstül. A borokból átlag egy deci/fő fogyasztással számolok, kiviszek tíz, húsz akármennyi kartont, de ha nagyon fogyna, szalad is valaki egy-két kartonnal, az is több liter bor. Sör esetében a fejenkénti fogyasztás is magasabb, és minimum harminc literesek a hordók, amiknek meg kell oldani a szállítását, tárolását. Logikus, hogy a szervezők olyan helyet keresnek, ahol több vendéglátó üzlet csoportosul, talán jövőre több környéki üzlet beszáll, és akkor minden probléma megoldódik.

A színpadon Hegyesné Vecseri Beáta, a Corvinus Egyetem Söripari tanszékének docense, dr. Jenei Béla, a házi sörfőzők képviselője, Vaskó György, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének Elnöke, és Vétek György, söríró beszélgettek. Szó volt arról, hogy azért nehéz a kézműves söröket eladni, mert annyira megszoktuk az olcsó, jellegtelen tömegtermékeket, hogy az az íz az etalon, ahogy az egyik előadó mondta, ha valaki tejet nyomokban tartalmazó gazdaságos reggeli italon nő fel, és elérakják a jóféle házi tehéntejet, ott helyben lefordul a székről, hogy mi ez a rettenet büdös dolog. És ami megnyugtató, a tapasztalatok azt mutatják, hogy hosszú távon azok élnek meg, akik látványsörfőzde – étterem – panzió szentháromságban gondolkodnak, ez a kikapcs, nem a wellness hotel.

Ja, jut eszembe, voltak sörök is….

Egy sokat emlegetett favorit jött ezután, a fóti Osterbrau Keserű Méz nevű söre: itt vált világossá a különbség az eddig csak hallomásból ismert aromakomló és keserűkomló között, ennek a sörnek köszönhetően értettem meg több mindent az előzőekben. Szépelgés nélkül arcba tolja a keserűt és az édeset (vagány a címkéje ám nagyon) méz, keserű csoki, gyalult fa, a világos sörök dózere.

A leghatékonyabb trükk az volt, hogy többen kellett menni, mindenkinek be kellett egy sorba állni, és venni legalább háromfélét. Aztán találkozni egy stratégiai ponton, és ott körbeadni a zsákmányt, így egész tapasztalttá lehetett válni.

A felsőzsolcai Serforrás világosa következett: kesernyés – vegetális, olyan esőáztatta zöld leveles illat, ami aztán ízben meleg kenyeres, élesztős jegyeket hozott. Érdekes.Innnentől jött egy-két enyhén ízesített dolog, ugyancsak Fótról a Hammurapi álma, ami egy mézes? mézzel erjeszett? sörkülönlegesség, valahogy nekem sok különlegeset nem mondott, bár tudom, hogy szintén nagy favoritja volt a fesztiválnak.

Újra csak Fótról következett a gyömbéres: bordós tónusú sör, illatban nagyon gyömbéres, ízben inkább a kesernye érvényesült. Visszatértünk Felsőzsolcára, a híres Korty: aszúkivonat hozzáadásával készült, valóban van egy kis élesztős, boros, inkább szamorodnis jellege, a kortyolás első pillanatában, aztán a keserűkomló veszi át az irányítást.

2 IPA következett, ami az Indian Pale Ale rövidítése, ez egy felsőerjesztésű sör, de mint Ale még a legvilágosabb és talán a világos sörökhöz legközelebb álló karakterű. Mint megtudtam, most a legnépszerűbb kategória a sörkülönlegességeket kedvelők körében. Az első a felsőzsolcaiak IPA-ja. A világos sörökhöz képest homályosabb, ízben gyümölcsösebb és élesztősebb, mint az alsóerjesztésű versenyzők.

Fóton készült, de vendégművész terméke: armando_otchoa művésznevű sörész Grabanc IPA, szintén az egyik helyi favorit, nem véletlenül, szőlős, gyümölcsös, és keserű aromáival egyértelműsíti miért olyan népszerű ez a stílus. Barna sörök jöttek, a dombóvári Kissler főzde Keserű Barna volt az első: kevésbé kesernyés, mint vártam, illatban sós karamell, ásványosság, ízben medvecukros, kávés, komplex, szép tétel.

A békésszentandrási Agroflott Black rose fantázianevű tétele következett: gyönyörű tejeskávé aroma, telt, selymes, íz, ezt kellene minden reggel innom, koffein helyett a 9,3 százalékos alkoholtartalom rázna fel.A végére maradt az Agroflott meggyes söre: tiszta gyümölcsös meggyíz, nem édeskés, hanem inkább meggymárka, ami mögül nehezen bújik ki a sörkesernye, nem olyan mint a belga lambic sörök, annál gyümölcsebb, de kevésbé sörszerű.

Elsőre nem volt ez rossz, de jó lenne nem egy évet várni a folytatásra, mert, mint azt szó szerint testközelből megtapasztalhattuk, igény vastagon volna rá. Akkor majd dumálunk is talán egy sort a sör mellett, elvégre arra való.”

(Kovács Bálint: Keserédes szájíz, boraszportal.hu)

jozsefbiro.blog.hu :  FÖZDEFESZT……..

Szóval Főzdefeszt. Az elmúlt hetekben a csapból is ez folyt, hogy aztán végre ma már ne beharangozó posztok, hanem maga a sör folyjon azokból a csapokból.

A magam részéről éltem a gyanúperrel, hogy korán kell odamenni, mert nagy lesz a tömeg. Ez beigazolódott. A Mikszáth tér és a Krúdy utca lényegében már ötkor tele volt, de ekkor még kb. öt-tíz perc elég volt egy sörsor végigállására. Hatkor ugyanez már . 20 percbe tellett, este hétkor pedig fél óra várakozás után még félúton se jártunk az éppen aktuális sorban. Ekkor úgy döntöttünk, hogy ebből elég, inkább levezetünk a közeli Hrabalban.

Persze azalatt a két óra alatt, amíg még elviselhető állapotok voltak, hozzájutottam azért néhány jóféle nedűhöz.(……..)

IPA-tanulmányúttá alakul eztán a főzdefeszt, alany a miskolci Serforrás IPA. Amit ráadásul cseh serfőző mester kavargat ki, azaz tulajdonképp ez is vendégsör. És hát ráadásul cseh, szóval ezt imádni fogjuk, ugyebár! Aztán rájövök, hogy ál-IPA tanulmányok ezek; hogy ez a Serforrás sör ugyanis miért IPA, azt nem igazán tudom. Illetve gondolom azért, mert van benne egy markáns keserű íz és van benne némi gyümölcsösség is. De ezzel együtt én ezt legjobb esetben is egy tipikus pilzeni-jellegű cseh sörbe oltott IPA utánzatnak mondanám. Ami persze nagyon jó. Összességében pl. sokkal harmonikusabb és letisztultabb, mint a Grabanc. (Ezzel egyáltalán nem a Grabancot akarom leszólni, sőt: pont jó, hogy ugyanabban a műfajban két ennyire különböző sört tudtam kóstolni. Ezt ajánlom mindenkinek!)

Innentől kezdve viszont jönnek a bajok. Három sör után kezdek nagyon éhes lenni, gyorsan bekapható ennivaló azonban nincs. Egyes pultoknál még ott a kiírás, hogy szendvics meg perec, de ténylegesen ezeket már ötkor sem láttam. Nem tudom, hány vendégre számítottak, de nagyon alulbecsülték a dolgot… A teraszokon lehetne rendelni, de egyrészt már nincs üres asztal, másrészt a jó isten tudja, meddig tart, mire kihozzák, harmadrészt meg akkor közben ki áll sorba sörért. Végül még kiállok egy sort éhgyomorra, pechemre Dupla Köleses sörhöz jutok, ami émelyítően édeskés, néhány korty után nem bírok többet inni belőle. Szerencse, hogy közben megérkezik a haverom és annyira ki van éhezve (illetve szomjazva), hogy gyorsan lehajtja.

———————————————————————————————

soromok.blog.hu :AZ ELSŐ FŐZDEFESZT

És igen! Végre itt volt az első Főzdefeszt kisüzemi, finomabbnál-finomabb sörökkel. Kicsit jobban kipihenve a Főzdefesztet és csapolást, írnám le élményeimet a sörfesztivállal kapcsolatban. Olvastam negatív-pozitív kritikákat is, még a helyszínen is beszélgettem sok emberkével, de a most felmerült hibákból, hiányosságokból biztos vagyok benne, hogy tanultak a szervezők, és a következő, ami remélem minél hamarabb lesz megint, még gördülékenyebben fog menni. Én azt mondom, minden kezdet nehéz, és ez az első ilyen, de ebből rengeteget lehet tanulni. Azt nagyon jó volt látni, hogy ennyi ember érdeklődik a kisüzemi minőségi sörök iránt, és igencsak megmelengette a szívemet a látvány a csapolós oldalról és a másikról is egyaránt.  A másik, hogy rengeteg külföldi is volt (ezek között volt egy korábbi sörkóstolóról, egy norvég srác, akit már ismerősnek tekinthettem). Néhány külföldi diákkal, emberkével is beszéltem, akik Bostonból, Angliából, Szlovákiából, Lengyelországból érkeztek. Jó volt hallani, hogy mennyire örülnek ennek a fesztiválnak, mert sokan igenis a magyar minőségi sörökre kíváncsiak, és végre most betekintést nyerhettek.     E-mellett még belekerült a táskámba egy üveg B27 a Kalteneckertől, egy Fekete Korsó Békésszentandrásról és 1-1 Palack Grabanc IPA és a Fóti Osterbrau mézes-gyömbéres finomsága.                                                                                                                              A nyitásnál már kinn voltam, és jó pár finomságot azért sikerült megkóstolnom, de még így is maradtak hiányosságok a palettáról, és később a Köleses sör csapja mögül már nem igazán volt időm kimozdulni (amit nem bánok, mert nagyon szívesen segítettem barátomnak, Szilágyi Andrisnak -aki a köleses világos és a félbarna dupla köleses sör atyja-), de majd a következőn, és addig is igyekszem betömködni ismereteim fekete lyukait.

A Pivowarski Dum csalánosa igazi felüdülés volt, nagyon kellemesen volt jelen a csalán íze. Következett a Kaltenecker, amiből sajnos a füstöltet már nem volt alkalmam megkóstolni. A chilis nagyon kellemesen bizsergette csípősségével a szájpadlásom és a nyelvem, a maibock egy édesebb, testesebb kényeztetés volt számomra, a meggyes sörük, üdítő finomság, amiben a sör is szerepet kapott, és nemcsak a meggy. Legelőször a Gösser Zwickljét kóstoltam, ami nekem egy kellemesen üdítő pincesör volt. Bontásra került még egy üveg Black Rose is, ami most kiköszörülte az első ismerkedésünk alkalmán esett csorbát, és megmutatta az igazi lenyűgöző ízvilágát.  Fótról a fesztiválon debütáló Keserű mézzel és a gyömbéres-mézes sörrel találkoztam, azt hiszem erre is mondható, hogy barátok leszünk,

Nem, nem álomvilágban élek,  ezen a fesztiválon voltam kinn, és láttam a hibákat kívülről-belülről, de gratulálok minden résztvevőnek, a megjelenő főzdéknek, a szervezőknek minden kezdeti nehézségek ellenére is, és nem utolsó sorban annak a rengeteg embernek, akik kijöttek a fesztre, és kulturáltan végigállták a kígyózó sorokat.

————————————————————————————————————

FOLYEKONYKENYER.HU: kitört a sörforradalaom !

Soha nem hittem volna, hogy még ebben az évben leírhatom ezt a fellengzős mondatot, de aki ott volt május 13-14-én a Mikszáth téri Főzdefeszten, az joggal érez valami ilyesmit. Senki nem hitte volna, hogy ez lesz. A sörfőzdéknek és a vendéglátósoknak leesett az álluk, és ott maradt. 10-12 ezer ember egyszerre még sosem volt kíváncsi a magyar sörfőzdékre.

És nagyon örülök, hogy a Folyékony Kenyér hozzájárulhatott ahhoz, hogy ebből az óriási érdeklődésből komoly médiafigyelem és rendes bevétel csorogjon a főzdéknek. Ez a hétvége átrajzolta a magyar sörfőzés jövőjét.

Miután jól látszott, hogy a különlegességek sokkal jobban fogynak, a sörmesterek hazafelé már azon gondolkodtak, milyen mókás söröket főzzenek a következő Főzdefesztre, és eszükbe sem jut, hogy nem fogják tudni eladni – ami mindeddig erősen csillapította a kísérletező kedvüket. Ezek után biztos, hogy a következő Főzdefeszt kínálata az elsőnél parádésabb lesz.Most, hogy már tudjuk, mire számíthatunk, legközelebb jobban felkészülünk.

Az 2011-es év sörfőzdéje a békésszentandrási Agro-Flott lett.

Az első Főzdefeszt hivatalos söre a Grabanc IPA lett, ami toronymagasan nyerte a szavazást a Kissler Barna és a Dupla Köles előtt.

————————————————————————————————————-

…Mindezekhez hozzáteendő néhány főzdés és a jelen összeállítás írójának pár észrevétele:

-Nem volt egészen súrlódásmentes az együttélés a sajátjukat csapolók és a helyszínen lévő éttermek, sörözők között: utóbbiak az év minden napján másfajta söröket mérnek,  érdekeik máshová kötik őket. Ajánlatos lenne a következő fesztivált semleges helyszínen tartani, ahol mindenki egyformán vendég.

- A csapolást végző személyzetet nem a sörüket hozó főzdék, hanem a szervezők adták, köztük nem kevés helyen olyan lánykákat, akik ott ismerték meg a sörcsapot. Ekkora taktikai hibával egy teljes eseményt le lehet járatni, a konkurens nagy sörgyárak nyilván hálásak is ezért. Kipróbált, rutinos profik kellenek minden szinten.

- Kevés főzde tudott információs anyagot, színvonalas szórólapot, miegyebet osztani – márpedig mit ér az egyszeri felgerjedt kíváncsiság egy cég terméke iránt, ha utána nincs folytatás ? Tény, hogy az interneten szinte minden meglelhető, de mégiscsak hatásosabb a sör mellé adott színes nyomtatvány, rajta az is, hol kapható mindez.

- Ahogy a beszámolóban is olvasható, tartós sörkóstolás nem elképzelhető sörkorcsolyák és markánsabb étkek nélkül – erre már csak a fogyasztás gerjesztése miatt is szükség van. Meg kell teremteni  erre is a lehetőséget.

- Az  észrevételek tükrében pedig bizony soknak tűnt egy átlag korsóért az ötszáz forint.

Összességében: örvendünk, hogy megszületett – jövőre bizton kinövi gyermekbetegségeit.

 

Kovács András

 

 

 

 

 

 

 

 

SÖRTÚRA A VIHARSAROKBAN

2010.Május 15.-16.

Első hallásra kevesen tudják elhelyezni a térképen Medgyesbodzást (beugró feladat: Meggyes, vagy Med-gyes ?), s midőn Fülöp Imre tagtársunk két esztendeje előhozakodott az ottani sörfőzde látogatásának  ötletével, nem féltünk az útra indulók  túljelentkezésétől.

Aztán eltelt némi idő, s úgy hozta a jó szerencse, hogy a 2009.év nyarán két társunk az akadályt nem ismerő szlovák gyűjtők kíséretében erre vetődött, s csodákat meséltek a vendégszeretetről. Mindezt egybevetve a tájközeli újabb lehetőségekkel – az ország közepéről nézve karnyújtásnyira van ide Szarvas és Békésszentandrás – már másképp látszott a terv, így aztán az idén májust irányoztuk elő.

A szervezés kezdetén jöttek az első bökkenők: az interneten közel-távol semmiféle szálláslehetőség nem kínálkozott, kétség merült föl, ha egyetlen fajta sör található majd Bodzáson, az elég vonzó-e, továbbá oda eljutni csak autóval lehet.Aztán az első híradások azonnal megoldottak mindent: Bölöny Jóska programfelelős azt újságolta, hogy ott a vendégház a  szomszédban, csak minket vár, de ez még semmi, mert négy, nem tévedés, négyfajta sör zúdul majd ránk, a világoson és barnán kívül két frissen főzött gyümölcs-ízesítésű ! Ennél nagyobb felhajtó erő már nem is kellett, az oda eljutást meg gyerekjáték megszervezni egymás között, néhány autórakománnyal.

Alakult hát az esemény, gyűltek a nevek a résztvevők listáján. Külön öröm forrása, hogy az ország dél-keleti sarkába könnyen és családostól ejuthattak a Szeged és Békés  környéki társaink is, akik sok eseményünkről kényszerűen elmaradnak a távolság okán.Nekik most helybe vittük, tálcán.

Múltak a napok, megszerveződött a további két intézmény meglátogatása is, az ellátó szakasz  elosztotta az élelmi beszerzendők listáját, bebiztosíttatott, hogy lesz a helyszínen kondér, kés, pohár, tányér, mosogatóba víz és gáz a főzéshez, meg gyufa a gázhoz – már csupán egy szereplő hiányzott, egy minden tekintetben megbízható időjárás-varázsló.

Ez a hiátus aztán megbosszulta magát: az indulás előtti pénteken országos melegek járták, rövidújjút viseltek mindenfelé a népek, a magyar tájat méhzümmögés és lengedező ökörnyál tette nyár elejivé – aztán az indulás reggelén hinni nem lehetett  a szemnek s bőrnek, mert bizony délelőtt tizenegy órakor az összeálló társaság nem volt képes tizennégy és fél Celsius fölé tornázni a higanyt.Mellesleg az aznap reggeli szegedi előrejelzés huszonegy fokot és vihart prognosztizált, amely dezinformációval kis híján tömeges fagyhalált idézett elő.

Az Alföld egyeseknek monoton tájain botladoztunk át mindegyre keletebbre, amig aztán az egyre gödrösebb utak végre elvezettek első s legfontosabb állomásunkra.Az már az előzetes térképre tekintéskor kiderült, nem kell majd agyonkérdezősködni magunkat a településre beérve a Hunyadi utca iránt: az erre vetődő idegenek kedvéért a helyiség a múlt században rajzasztalnál létrehozott amerikai ranchok mintájára szabályos négyzethálót alkot. Nem szenvedtünk hát sokat a betalálással, eltérően a kacskaringós Magyarhertelenddel, meg a nagyvárosi Miskolccal, itt  a falu határához éréstől számított hatodik percben már sörfőzde-közelben lehettünk.

A népes társaság épp ismerkedett a vendégházzal, s eközben az ámulat nőttön nőtt. Elképedve néztük, jó sorsunk micsoda viharsarok-béli paradicsomba vetett minket: az épület izléses, a szobák mindennel fölszerelve, a csillogó konyha nemkülönben. Hozzá nagy tornác bele illő fa bútorokkal, körötte kert, benne tűzrakó hely, hátul hatalmas, itteni méretű lakodalmak násznépe befogadására alkalmas féltetős fészer – ott az óriás kivetítős tévé is, ha netán nem lenne elég izgi a menyasszonytánc, avagy épp focivébé találna történni. A legálnokabb vendéglátóhely-lepontozó ellenőr sem tudna kigonoszkodni magából olyan igényt, ami itt ne teljesülne azonnal.

Márpedig errefelé nem várnak a vendég kérésére: még le sem tettük becipelt holminkat, mikor mind fenyegetőbben kezdtek asztalhoz terelni mindünket az itteniek: Vizvári Attila sörmester és szállásgazda a családjával együtt.A későbbiekben is tántoríthatatlanul hitték, hogy a vendégeket súlybéli feljavításra kűldték ide. Az időpontnak fittyet hányó (délelőtt tizenegy sem volt még) köztes szendvics szervirozása már végképp meggyőzött mindenkit: a lehengerlő vendéglátás csúcstípusát leltük itt meg.Ezt követte rövid belakás után a főzde (a „sörgyár”) bejárása, ahol az utolsó tamáskodók is elhitték végre, hogy valóban négy a sörök félesége – amit viszont a helyszínen azonnal hatra növeltek vezetőink, jó érzékkel rászabadítva minket, sok főzdét megjárt  ászokszemlélőket a szűretlen világosra és barnára.

Több se kellett.Illetve talán még egy kicsivel, ami később jött.A főzde imponáló rendezettségű, a technológiai fegyelem és akkurátus munkamenet minden részletből látszott. Közben folyt a szó a sernevelés hétköznapjairól. Megtudtuk, az új fajtákat be kell vizsgálni, törzskönyveztetni, szóba került, hogy az északi szomszédból érkező malátának gyakorta ingadozó a minősége, meg hogy mind több munkát adnak a hatóságok az adminisztratív teendők növelésével. Mindevvel aztán eljutunk a kesergésig, mint minden más hasonló helyen: hogy így múlik el a világ dicsősége, s maradt talán negyven sörfőzde szerte a honban  mostanra.

Alig töröltük le bajúszunkról a szűretlenek habját, máris alakulni kezdett a következő kűzdőtér, a szakemberek percek alatt sörbárt varázsoltak a tornácra, ahol a világos-barna-meggyes-szilvás kvartett szivet melengetőn hosszú sorban kínálta magát.A hűtőmotorok duruzsolása zene volt füleinknek, a szépmívű Kaltenecker-poharak pedig megteltek a világossárgától a meggypiroson át a sötétbarnáig terjedő szín- és íz-orgia leveivel.Mit nekünk zordon február odakinn, mikor mi az olümposzi istenekkel vetekszünk jó dolgunkban.

A hedonizmusba azonban némileg belegázolt a józan ész parancsa konyhafőnök Bölöny úr képében, így hát megindult a békési gépsor, hámozódtak a zöldségek, aprítódtak a csülkök, s a séf parancsnoksága alatt rövidest megtelt a bogrács, abból  kérésre a csökkentett méretű, amely csupán a fél falut tudná alapélelmezni. Az étterem-igazgató úr bölcs előrelátása okán előző nap már félig főtt csülköknek köszönhetőn nem nyúlt éjszakába az ebéd elkészülte – addig is vad kéjelgés zajlott a sörök forrásai körül.

Az ádáz gyűjőszenvedély természetesen nem ismer földrajzi, időjárásbeli és egyéb korlátokat, így aztán eddigre már javában működött a cserepiac, cimkék, alátétek, üvegek, korsók-poharak cseréltek gazdát az asztaloknál a világgal átmenetileg csakis  sörkapcsolatban leledző társak között. Mindeközben kényesen egyensúlyoztunk a serfélék fogyasztásával, nehogy véletlenül  a készítők valamelyiket jövőre levegyék a gyártmánylistájukről.

A pikáns meggyes kapcsán fölmerült, hogy mily egyedülállón illene itt mellé a bodzás, és akkor a település neve teljes egészében meg lenne sörösítve – de az utótag  bodzás nem megoldható. Így is lényegesen jobban állnak, mint  mondjuk Pornóapáti, vagy Egyházasdengeleg.

Mindezek spontán dícséretét zengtük a készítőknek, amelyek mellett a standard világos és barnának már szinte féltékenynek kellett lennie, pedig róluk sem fukarkodtunk a jó szavakkal.

Túlesett a társaság a babos csülkön (mások szerint csülkös babon), ám a kondéron ez alig látszott, jöhetett volna egy második turnus.Folyt tovább a sörközi társas élet, néhány kisded megtehette, hogy aludott valamely viszonylag csendesebb zugban, de a többségnek bizony helyt kellett ülnie odakinn.Többen fölkerekedtünk a helyi belvárost megnézni, s legott belebotlottunk egy esküvőbe, ahol az ifjú párt a templom kapujában a könyörtelen humorú vőfély épp virágokkal dobáltatta meg. Viszonylag hamar elhagytuk a helyszínt, emlékezvén a kevéssel előtte hallottakról: hogy mi túrtuk ki őket a vendégházból.

-Nem, csak ti előbb foglaltátok le a helyet – nyugtatott meg Vízvári Attila, és ettől megint hálásan pislogtunk felé, amiért velünk, idegenekkel ilyen fair az elbánás.

A délután késői óráin megenyhült az ég, elállt a csapadék, s még valami halovány napfel-bukkanást is észleltek megfigyelőink.Azért ezzel még távolról sem sikerült jóvá tennie mindent, be is húzodtunk a  fűtött étkezőbe – májusban ! – ,ott folytatván egyetlen hoszzú asztalt körülülve a kedélyes kvaterkázást.Történetek sorjáztak óraszám, mígnem a késő estéli órán elült a zaj.

Vasárnap reggel sem kívánkozott napfürdőznie senkinek.Készülődtünk, amely tevékenységnek  legfontosabb részét a flakonok sörrel töltése, majd a madárlátta bab-reggeli jelentette: még szerencse, hogy nem több napra jöttünk. Vendéglátóink a szállás díján kívül semmit nem fogadtak el, hiába próbálkoztunk rafináltnál rafináltabb jogcímekkel és trükökkel, éberségük határtalan volt – így egyetlen törlesztési megoldásként a jó hírük mindenhová eljuttatását ígértük be. Meg egy súlyos fenyegetést: hogy visszamegyünk rövidesen. Hálás köszönet legyen ezért a minden elképzelést felülmúló vendéglátásért.

Szarvas lett következő kikötőnk, ahol hajóink az „új” főzde-étterem-szálloda előtt vetettek horgonyt. Tudtunk némi újdonsággal szolgálni ezzel, egyrészt tévedésből a programot közvetítő  régi főzdés úgy emlékezett, hogy szombaton jövünk (egy telefonnal korrigálták a dolgot), másfelől fogadóink  lelkesen szlováknak titulálták együttesünket – az interpretátor ugyanis azt adta tovább, hogy: jönnek  a szlovákok, akik nyáron itt jártak. Utóbb sikerült elfogadtatnunk magunkat tőzsgyökeres magyarként, s így jártuk be az Aranyszarvas üzemét. Itt a kisebb ismertségű Semann-technológiát adoptálták a helyre méretezve, kuriózumként fa borítású ászokolókat láttunk. Ritka méretes termekben állnak a hordók, élükön az 1500 literes főzőüsttel.A fiatal sörmester is itt tevékenykedett, az éjszaka leállt az áram, a villanyszerelő

épp befejezte a mentési akciót.Kezünkben az itteni világossal, mint egyetlen termékükkel lépdeltünk a gambrinuszi csarnok nedves kövén, s  firtattuk, nem okozott-e nagy kárt avolttalanság ? Nem, nyugtatott meg a szakember, a vastag köpenyű tartályok alig néhány fokot melegedtek csak.

Kíváncsi fajta a miénk, itt is tudni akartunk sok mindent. Kiderült, hogy a helyi eladásba jótékonyan besegít a környező vadvizek által ide vonzott nyaralók-túrázók serege, de szállítják a hordókat vagy nyolcvan kilóméteres sugárban sörözőkbe is. Nagy bánatunkra ezeknek a hasas fémtárolóknak sincs cimkéjük.

Búcsúztunk, hogy alig pár perc múlva újra üdvözléssel folytassuk.Elértünk a közeli Békésszentandrás vizektől átszegdelt településére, annak is legelején az Agro-Flott sörüzemi bázisra.Meghitt, hangulatos kerthelysége nedves és csupasz, széltépázta fákkal, a sűrű ajtócsapkodásunkra a lépcső tetejére kiállt  Simkó József, a tulajdonos, mögötte a borjú nagyságú ám igen barátságos főzde-örző. Elsőbbnek gratuláltunk a minapi sörversenyen kapott gyémánt diplomához, amit a Black Rose nevű igazi különlegessége érdemelt ki. Kedélyes diskurzus közepette nekiindultunk a ki nem hagyható látogatásnak az itteni elvarázsolt kastélyba. Odabenn  a tizenhét éve változatlanul sikeres üzem régi és új gépei, eszközei szorulnak össze a labirintus-szerű sok kicsi helységben.Itt, szinte kivételként a honi mezőnyben, működik a pasztörizáló: a két nehézsúlyú, a Golden Rose és fiatal testvére, a Black Rose háromdecis üvegben palackozva kerül a piacra, s nem is csak itthonra szánva: rövidesen meghallottuk a mára kútba esett  olasz export történetét. Már meg sem lepődtünk azon, hogy ehhez az üveget  Ausztriából kell hozatni: Stariék a Smaragd fehér palackját Horvátországból, a Korty kis korsólyát Vaskó György Németországból szállítja – miközben rendelés híján bezár az ország öblösüveg-gyára.

A honi házi sörgyártás első cimkéit látjuk egy falon, mellette térünk vissza a sörözőbe. Közös munkára is rávesszük Simkó urat, amidőn látjuk, hogy felirat nélküli alátéteket használnak (egyenlőre-teszi hozzá a gazda).

-Megvan már a klisé, csak nyomtatni kéne – mondja, szerencsére itt vagyunk mi, akik átsegítjük a problémán: aláíratunk-lebélyegeztetünk vele másfél tucatot, majd egyet mindahányunk kézjegyével ékítve örök időknek szóló emléktárggyá nemesítünk (látható a Fényképek oldalon).

Elcsevegünk még a tevékenységről, a piaci kilátásokról, gondokról, miközben szivélyes vendéglátónk végigkóstoltatja velünk mind a négy sörét, végére hagyván a számára legutóbbi sikerét fialó Black Rose-t.A kevés nem autót vezető hímnemű próbál helyt állni a többiekért is.

Teli flakonok és üvegek kíséretében ballagunk ki, sűrűn köszöngetve a szíveslátást.Többünk fejében máris nagy tervek  forgának, hogy itt is le kell egyszer hosszasabban táborozni.

K.A.

(fotók a Fényképek-oldalon)

 

 

-.-.-.-

 

 

 

 

 

Zámolyi Pedró

2010.Szeptember

Kevés dolog tűnt hihetőbbnek, mint hogy az autón kívül csak ritkán járó busszal megközelíthető Zámolyon még szállás is legyen helyben – ám mindez megvalósult. A szeptember eleji eseményt márciusban szervezve lassan körvonalazódott a teleház elérhető álma, meg a hozzá árukapcsolt helytörténeti múzeum, majd mindennek foglalataként a sörfőzde-étterem. Akkor kezdtem érezni, hogy tévedés lenne Isten háta mögöttinek gondolni e helyet, amikor sok hónapra előre szervezve kiderült: látogatásunk napjára már két csoport jelentkezett.Még szerencse, hogy többször bővítették a helyszínt.

-Tiétek lesz a hátsó traktus, ott  nem zavar majd senki – nyugtatott meg Szalai Péter, a tulaj, majd talán valamit kiolvashatott  arcvonásaimból, mert rögtön hozzátette, az, hogy hátsó, az egyáltalán nem leminősítés, nézzük csak meg.

Aztán a szeptemberi szombat délelőttjén összegyűlve előbb félszegen becserkésztük a szállást (csak egyikünknek okozott gondot odatalálni, a profi kamionosnak), amely igen takaros, sok növény és ízléses belső kialakítás teszi otthonossá. Kevéssel utána pedig  valóban örültünk különtermünknek, ahol súlyos és szépen faragott fa bútorok között, tágas helyen terpeszkedhettünk el. Rövidesen működni kezdett a közösségi lét motorja, a helyi előállítású világost ontó sörcsapoló, itt is általános örömre magunk nyomkodhattuk a levet, ha sikerült habpárna helyett azt  kinyerni. Közénk telepedtek vendéglátóink, akik meséltek a főzde tizennyolc évéről, az indulás és a mai túlélés nehézségeiről. Közben a Pedró névre hallgató intézmény felségjelével ellátott korsók, poharak vonzották a szenvedélybetegeket, nem különben a barátságból kapott címkék is.

Átrándultunk az udvarban álló sörészeti üzembe, ahol végigkalauzoltak minket a gyártás folyamatán, a túra alatt némelyek alig leplezetten nyomultak volna előre a szűretlen sört adó mintavevő csapig – de nincs helye sietségnek tudományos előadás közepette !  Azért szomjhalál nem fenyegetett senkit, kivált, hogy kifelé haladtunkban elkerülhetetlenül a flakonba töltő egység mellett visz az út, üres kézzel kevesen távoztak.

Népes különítményünk tagjai Szegedtől Győrig, Budapesttől a Bakonyig verbuválódtak, épp elegendően ahhoz, hogy eztán órákig belefeledkezzenek a gyűjtői lét esszenciális tevékenységébe, az ádáz cserélgetésbe. Asztalra tett sörök mellett albumokba hajoló, dobozokba búvó alakok munkálkodtak készleteik bővítésén. Észre sem vette senki közülünk, hogy  a falon túl  benépesült a belső terem.

Az előzetesen megbeszéltek szerint a vendégház mindenese, a helyi rádiós és múzeumvezető, Menyhárt István  várt visszaérkeztünkre délután, hogy elkalauzoljon a helytörténet rejtelmeibe, a magtár-múzeumba. Itt hallottunk a település múltjáról, mialatt a 19. századi épületben a korabeli gazdálkodás és kézművesség emlékeit néztük. Eredeti  ötlet e kincseket épp itt kiállítani, s igazán becsülendő, hogy  mindezt állami támogatás  nélkül, saját erőből és alkalmi segítségekkel működtetik. Még egy sajátos történelmi momentummal ismerkedtünk meg e falak között: az épület felső részében az 1945.év legnagyobb honi tankcsatájának szomorú emlékeit mutatja be egy külön kollekció. Kísérőnk elmondása szerint még a hatvanas években sem számított ritkaságnak, hogy szántáskor ágyulövedék fordult ki a földből, és több robbanásos balaset jelentette a szörnyű vérontás utóéletét.

Visszatérve bázisunkra folyt tovább a társas élet, melybe frissítésként egy  újabb hordó kapcsolódott be – nem hoztunk szégyent egyesületünkre, erre még a személyzet is elismerően bólintott. Pedig hol voltunk még a búcsútól ! Közben a nagyteremben kicserélődött az asztaltársaság, ami az idő estére fordultával mind dinamikusabb éneklésből és táncból állapíttatott meg elsődlegesen. Ehhez képest mi szerényen  elvoltunk, többen a biliárdasztalt szállták meg, a hat éves K.Norbi alkalmi munkásként flakonokat töltögetett kint  – hiába, a vér nem válik vízzé, esetében legfeljebb majd sörré – ,mások a sörforgalmazás orális históriáját hallgatták a főzde vezetőjétől, sok színes sztorival a félmúltból. Néhányak elkapkodván az élet igazán szép óráit, csomagoltak, s búcsút  (v)ettek.

A mag azonban éjfél előtt örök barátságot fogadva a Pedró étteremmel és sörözővel becsülettel kiürítette a második hordót is, újra és újra köszönve a  háziaknak  az igen nagyvonalú vendéglátást és a gazdag programot.

Nem tudunk e helyre sem másképp emlékezni, mint a visszatérés szükségének érzésével.

Fotók a Fényképek oldalon

(K.A.)

Kocsonyátlan fesztivál Miskolcon

 

-Ez négy évvel ezelőtti ? –ámuldozunk a mostani alkalomra előkerített, kétségtelenül 2007.év-ből származó kocsonyafesztiválos söröspoharat böngészve.

Nem csalás, nem ámítás, ennyi éve visszajárunk, pedig  az időjárás majd’minden évben  igyekszik elvenni a kedvünk. Ám mit nekünk fagy, hó, eső,szél – szökőár, földcsuszamlás eddig még nem volt, árviz is csak júniusban -, ha mindent kárpótol az impozáns kínálat, meg az egyre több ismerős.

Kezdetben vala az egyetlen biztos pont, a  Vaskó György/Serforrás által klubunknak juttatott sörkóstolós találkozó egy főutcai, épp üres helységben – mára viszont az itt töltött huszonnégy óra kevésnek bizonyult a minden szóba jöhető állomás bejárására.

Néhányunk útba ejtette Mályit, amely előnyös fekvésének és Ászok-sörben dús voltának köszönhetően évente néhányszor kihagyhatatlan stáció, itt hamarjában pár ampullát föltankolva gördültünk tova az Avas mögé. Sebtében beszállásoltunk a kollégiumba (a portánál elménk csiszolandó ,meghallgattuk T.R.tagtársunk (par excellence: ρBee) epikus előadását a Házirendből dramatizálva, majd dörgő taps után tovainaltunk).

Mire délelőtt tizenegyet kongatott a toronyóra, már kisimuló vonásokkal első korsónkat szorongattuk az immár szokásos első állomásunkon, a Serforrásban.A masszív törzsvendégek  ismerősként biccentenek, nem kis munka volt ezt elérni idegenként egy ekkora városban, de mi tettünk érte.Az év e napján miénk a hely galériája, s nagy támogatónk,   még egy körre vendégül is látott minket. Amint épp a világ dolgait hánytuk meg a sör-sajtos rúd  kisegyüttes fölött, egyszer csak egy dobozt láttunk a lépcsőn fölnyomulni, mögötte egy lihegő ifjú, aki azt pihegte, ezt nekünk küldik Mályiból. Ámulva néztük a kétliteres egységek e hadrendjét, s legott imáinkba foglaltuk az elkövető nevét, ki nem más, mint a néhányunk által imént vizitált Mályi Ászok tulajdonosa, Bokor Pál. Hát csoda, hogy ennyi éve visszajárunk ?

Hosszú, sok állomásos túránk terve mozgásra sarkallt, indultunk következő színhelyünkre, a Fesztivál Söröző nevű ideiglenes létesítménybe. Vonultunkban novumként szittya étkeket és itt felvonuló busókat láttunk, utóbbiak ráadásul díszvendég-minőségben riogatták az álarcosok támadásaihoz nem szokott lokálhölgyeket.Mint megtudtuk, nem kell nagyon félni tőlük, manapság egy uptodate   mohácsi álorcás mielőtt dúlni indul, vizsgázik az etikai kódexukből.

A Fesztivál Söröző nyilván a papírral illőn takarékoskodó helybélieknek köszönhette ittlétét, mivel egy hajdani papírbolt átmenetileg megürült terét töltötte ki.Benn aztán beigazolódott az előzetes Kánaán-hír, csapok sora fogadott minket, belőlük dült a Korty, az India Pale Ale, a prágai szűretlen világos, a rozsnyói  aranyszínű, meg a merész felsőzsolcai paprikás sör.Mit tagadjuk, ismét megcsapott minket a hedonizmus szele, s csapról csapra járva élvezkedtünk, mélyen átérezve a hely fesztivál-jellegét.  A harcedzett bírálóink által hamar listavezetőnek kikiáltott IPA szintén Felsőzsolcán látta meg  az ászkolót, de még szülőapja, a prágai sörzseni is büszke lehetett rá..Mindezek mellé még méretes farönkök fölött  csirkecomb pirult: egy darabig úgy tűnt, értelmetlen innen bárhová kimozdulni.

A kötelesség azonban nagy úr, megígértük Lempochner Zsoltnak, hogy adott időben átlépjük a kazincbarcikai HBH sörfőzde-söröző küszöbét, ezért hát útra keltünk.Bizony, nem könnyű a feszt-vendég élete.

Barcikán szivélyesen fogadtak, s hamarost elébünk került a hely ásza, a frissen készült meggyes sör.Az itteni sörfőnök – ellentétben gyártmányával – nem habozik, ha valami újat kell előállítani: legutóbb az akkor debütáló búzasöre miatt zarándokoltunk ide.Ízlelgetjük a díszes kehelybe mért italt, igazán remek, mellé megtelik itt-ott az asztal nagy tányérokról lelógó, Európa- meg Afrika-formájú  húskészítményekkel.Épp idejében, mert a szimpatikus személyzetet más kezdi el foglalkoztatni, a különterembe násznép vonul  be. Még a levegő is illatos  körültük. Az általános szájtátást egy nagy tálca válogatott üdítő ital felszolgálása töri meg – ezen a látványon, ha lehet, még inkább eltátjuk mi a szánkat, mint a menyasszony  több tízezret kóstáló kölcsönzői költeményén.Elszörnyedésünk azonban hamar múlik, látni ugyanis, hogy előzetesen a díszes asztalra helyeztek már borokat, pálinkát. Mi tagadás, nagyon aggódtunk értük.

Kistafíroztattunk néhány meggysörös címkével, áldassék a hely!- s azzal visszafordítjuk szekerünk rúdját a marcipán-, csokoládé-, és zsír(!)békák városába (néhány kb.százhetvenhét magas mutánst is láttunk, két lábon gyalogolni). Az úton az időjárás döntésképtelenen a hózás és az esőzés közt tétovázott, fittyet hányva több ezerek óhajának, mely szerint egyikre sem lenne szükség.

Belevetettük magunkat az estére immár lépésgátló sűrűségű tömegbe, amelyet szinte betakart az ernyők sűrűje. Kissé elbizonytalanodván azon, hogy kóstoltuk-e kellő alapossággal a prágai szűretlent, a fesztivál bázisára kanyarodtunk újfent: a tettes mindig visszatér. Mostanra  jóslatomnak megfelelően szerencsére megtelt, ami általában nem öröm forrása – de      itt a sok vendég a belső fűtést ekkorra jótékonyan növelte. Az árpalevek nemes versengésében egy darabig bizonytalankodás érződött, végül diplomatikusan kihoztuk döntetlenre a prágait a rozsnyóival, aztán máris melegen gratulálhattunk Vaskó Györgynek. A  Korty nevű világszenzáció söre újabb nemzetközi sikert ért el, Táborban négyszázötven fajta közt kategóriájában tarolt – még hozzá úgy, hogy nem készült versenyezni, cseh sörösök nevezték be.Ezek ilyen erőszakosak.

Az esti órán sem érezhettük úgy, hogy minden kötelmünk ím, letudtuk,  ha az ember tudományos kutatást végez, akkor nincs pihenés – irány a Gyertyános pultját megkeresni !  A sokadalom közepén leltünk az általuk készített különlegességre – hányadik extra ez már ma ? -, a forralt meggyes sörre. Kapcsolatunk evvel nem új, tavaly ilyenkor is kostoltuk,”de az idén más lesz” –ígérte Kecskés István, a tulaj. Igaza lett, ez sokkal sörmeggyesebb, mint eddig.

Kecskés úr meglátta kommandónkat, átvágva a tömegen közénk lépett, elbeszélgettünk az év eseményéről, sörről, jövőről. Közben különleges receptúra szerinti csülkével és még egy meggyessel traktál, tényleg kitűnő minden.

Lassan nekivágunk a szállásunk felé vezető kalandtúrának, csapadéktalan, de hűs a miskolci főutca, néhányan gyűszűnyi pálinkával erősítjük magunkban az  életösztönt. A kollégiumi szobáinkban kiolvadunk, s némi sör (mi más ?) még fogy a társasági asztalnál.

A vasárnap reggelt reménykedő pillantásokkal kezdjük: milyen az ég ? Közép-sötét,  az optimisták szerint inkább közép-világos. Helyre kis koleszos kvartélyunkat hátra hagyva ujjászerveződünk, s pár érdekes kacskaringó után Felsőzsolcán bizonytalankodom máris, úgy kell nekem, elvállaltam, hogy a helyi miskolciakat én vezetem ide. A Serforrás főzdéje előtt egészülünk ki létszámilag, a sörözőbe lépcsőn lefelé megelevenedik a borzalmas júniusi fénykép, amelyen a szennyes lé majdnem a kilincsig ért. Odabenn szerencsére csak üvegnyi a H2O mértéke,de azért, elűzendő a nyári rémség, inkább söröket vételezünk.Az IPA itt is kinyerhető a csapból, töltetünk (ilyen töltetők vagyunk mi) jócskán likvid anzixokat, hozzá  a helyi sörvarázsló címkéiből szintúgy kapunk – szép az élet, rikkantjuk felmálházva kupakos egységekkel.

A stációink még nem értek véget, Kopasz Sándor itteni gyűjtőtársunk tegnap sajnálatosan lemaradt  a délelőtti találkáról, ám este az utcán belébotlottunk, s mikor hírül vette, hogy ide készülünk, erőst megparancsolta, házát ma el ne kerüljük ! Mit tehetünk,  vállaljuk Heraklész tizenharmadik feladatát is, és tétován bolyongunk a különös elrendezésű téren, ahol három sarok múlva folytatódik a házak számozása. Ott aztán szemünk kikerekedik, ahogy a négyezer-nyolcszáz glédába állított sörösdobozt  megcsodáljuk, eme országokon, kontinenseken, űrmértékeken, írásfajtákon átívelő világ-kollekciót, amelynek elismeréssel kell adóznunk. A lakás jelentős részét behálózó doboz-falak között kicsinyt még elidőzünk, a háziak minden jóval elárasztanak minket, a sok kedvességhez még a kutyus is hozzájárul.

Nehéz szívvel, de csordultig élményekkel és hálával végül elbúcsúzunk. Van esélyünk törzslátógatónak lenni itt.

Mellesleg pedig: sikeresen elkerültük a névadó étket – de erről a helybélieknek egy szót se !

(K.A.)

Fotók a Fényképek -oldalon